Hogyan készült A hallgatás mérge-nek a borítója?

A két szenvedélyem kombinációja a könyvborító tervezés. Ezért szeretnék ezzel foglalkozni majd, ha felnövök. Imádom a könyveket, olvasni őket, taperolni, szagolgatni és nézni őket a polcomon. Szeretek rajzolni, ceruzát, ecsetet, digitális rajztáblát venni a kezembe és alkotni valami újat, valami kifejezőt, vagy szimplán csak firkálgatni. Lehetne a könyvborító tervezésen kívül számomra ideálisabb munka? (Az illusztráció, talán.)
Az elmúlt időben, míg az egyetem le nem szívott, határozottan vadásztam a friss, publikálni vágyó írókat. Talán akad olyan, akinek még nincs grafikusa és szívesen alkalmaz engem. Akár ingyen, akár pár ezer forintért (amit persze hasznos dolgokra fordíthatok, pl könyvekre). 
A facebookon szörfölve, ártatlan írókra lesve találtam meg Barbara Whestet, aki egy rég befejezett, kijavított, átírt regényét szerette volna a wattpad után új olvasók elé tárni publikálással. A hallgatás mérge, egy trilógia első része, fanfictionből átírt regény.
Ő előre megmondta, hogy nem lesz könnyű dolgom, én pedig nem hittem neki. 

Voltak elképzeléseim, neki is voltak. Így is, úgy is sikerültek borítók, szerencsére könnyedén meg tudtunk egyezni. A következő gond igazából a kiadóval volt. Barbara becsületére legyen mondva, hősiesen kiállt mellettem, nem kért a kiadó grafikusaiból és jó sokat álltunk ki ketten együtt. Semmi sem volt jó. A kiadó ilyet kért, meg olyat kért. Legyen grafikus, de legyen olyan erotikus is, mint bizonyos magyar szerző szexi könyvei.
Én pedig, aki elkezdtem olvasni a könyvet és nagyon jókat nevettem a humoros beszólásokon, erősen kételkedtem abban, hogy jó lenne-e hozzá valami olyan, ami inkább az erotikus oldalát emeli ki.

A borító határozza meg azt, hogy egy ember a kezébe vesz-e egy könyvet, illetve, hogy milyen emberek veszik a kezükbe. Az olvasó a borítóban keresi először azt, hogy mire vágyik, milyen könyvre számít miatta. Nagy a felelősség a grafikusokon, hogy ezeket mind hűen tudják visszaadni. 
De azért mindennek van határa. 
 Ez volt az első elképzelésem. Tudom, vannak vele gondok, de senki sem érhet el igazi sikereket gyakorlás nélkül. És azok, akik eddig elolvasták a bejegyzést vagy már ismerik a könyvet, akkor tudják, hogy nem ez lett a végleges borítója. Elméletben mégis jól nézett ki, a két fiatal a londoni éjszakában...
De nem! Várjunk csak! Nem lesz jó... Én az idegösszeomlás végén, amikor szám szerint a hetedik különálló borítótervem mondták vissza, még csak azért is küzdöttem. Ezen a fránya könyvön csak azért is az én borítóm lesz!
Nem lett nagy szám... Igazság szerint most sokkal jobban, kreatívabban tudnám megcsinálni, igazán saját fotóval vagy grafikával (miután a grafikus borító se tetszett nekik).
Barbi már kínjában nem tudott mit tenni, mivel ő a terveim nagy részével meg volt elégedve. Főleg mivel minden tervnél megmondta nekem, hány milliméterrel toligáljam arrébb a szöveget, hogy változtassak a színárnyalaton és a többi. Miután úgymond határozottan megmondta a kiadónak, hogy őt márpedig nem érdekli a véleményük, végül el lett fogadva az egyik borítótervem. Végre. 
Egyedi? Nem. A kép Pixabayről van, a rózsák sem túl önálló elképzelésűek, de sikerült. Ott van benne a nevem. Meg lehet nézni.